QueenEsküvő

Harc a Boldogságért

Harc a Boldogságért

2021-10-30 12:00     Szerző: Bojtos Katalin

Amikor azért aggódsz, mert nem sikerül valami az esküvőd szervezése során gondolj Bank és Michael történetére. Ha két ember igazán szereti egymást, minden nehézséget átvészelnek együtt.

A Dél-Karolinában élő Banknél 2014 szeptemberében diagnosztizálták a második stádiumú mellrákot. Kemoterápián, sugárkezelésen és kettős mastectomián esett át, majd 2015 áprilisában gyógyultnak nyilvánították.

 2017 augusztusában a rákos megbetegedés visszatért, és csontjaiban, májában és a tüdejében is elhatalmasodott. Az onkológus azt mondta, hogy kockázatos lenne még hat hónapot várni a házasságkötésig, az lenne a legjobb, ha előre hoznánk az esküvőt. „Én az orvosra néztem és azt mondtam készen állok ismét a harcra, fiatal vagyok és erős”Azért választottuk ezt a dátumot, mert 3 évvel ezelőtt ez a nap volt az első randink dátuma.Nem akartuk engedni, hogy a betegség irányítsa az életünket. És így is lett. Március 24-én egy mosolygós lány sétált a folyosón, férjhez ment Michaelhez. „Az éjszaka utolsó daláig táncoltam” – mondja. „Az esküvő napja volt a legszebb nap egész életemben. Most Bank azt állítja, hogy egészségi állapota javul, és folytatja a kezeléseket. Ő és Michael alig várják a szeptemberi olaszországi utazásukat, mivel Bank betegsége miatt nem tudtak külföldre repülni nászútra. Michael hozzáteszi: „Eldöntöttem, hogy ott akarok lenni mellette, és 100 százalékosan támogatni akarom őt ebben a harcban.” 

people

Összesen 8 db kép

 Harc a Boldogságért 1.
 Harc a Boldogságért 2.
 Harc a Boldogságért 3.
 Harc a Boldogságért 4.
 Harc a Boldogságért 5.
 Harc a Boldogságért 6.
 Harc a Boldogságért 7.
 Harc a Boldogságért 8.