Menyasszonyfektetés

A lakodalom fontos, korábban jogi jelentőséggel bíró aktusa, amelynek keretében a menyasszonyt és vőlegényt a lakodalmi
tisztségviselők fektették le együtt, a lakodalmas ház egy lezárható helyiségében (jobb híján gyakran a padláson),
ahol néhány órára magukra hagyták őket, hogy az elhálás megtörténhessék, majd ugyanők ébresztették fel
őket és bocsátották ki, az elhálás megtörténtének megállapítása után.

A menyasszonyfektetést néhol gyertyás tánc vezette be, utána a fiatal párt a menyasszonyfektetés helyére
vezették. Itt a menyasszonynak olyan jelképes cselekményeket kellett végrehajtania, amellyel kifejezte,
hogy leendő férje elsőbbségét elismeri (pl. lehúzta lábbelijét). A tisztségviselők közül főleg a nyoszolyóasszony
működött közre. Az ébresztés után a magyar nyelvterület K-i részén szokásban volt a menyasszony szüzességet
bizonyító lepedőt közszemlére kitenni; ha ez nem bizonyosodott be, a menyasszony megszégyenült, s a vőlegény
családja elégtételt követelhetett. A menyasszonyfektetés előtt termékenységvarázsló cselekményt hajthattak végre
a segédkezők: pl. gyermeket hempergettek meg az ágyon. Szokás volt a nászágyba olyan tárgyakat elrejteni,
amelyek megmozdításra hangot adtak, ez azon kívül, hogy kontrollálási lehetőséget nyújtott, a mulató násznépet
szórakoztatta. A menyasszonyfektetés szokása már az emlékezetben is alig lelhető fel.