Menyasszonytánc

A lakodalom éjszakáján megrendezett tánc, amelyen a menyasszony utoljára táncol leányként. Legismertebb szertartásos lakodalmi táncunk.

A régebbi, több napos lakodalmakban az ünnepi lakoma előtt rendezték délelőtt vagy délután, jóval a fektetés és kontyolás szertartása
előtt. Az utóbbiak elmaradásával és a lakodalom időtartamának megrövidülésével a menyasszonytánc időpontja rendszerint éjfélre,
vacsora utánra esik. Kezdetét rigmussal vagy táncra szólító szavakkal jelenti be a vőfély s a táncot is legtöbbször ő kezdi a
menyasszonnyal. Számos helyen – a lakodalmi tisztségek hierarchiáját követve – sortánc-szerűen adja át a menyasszonyt a jelesebb
vendégeknek, esetleg a lakodalmi rangsor és rokonsági fok figyelembevételével név szerint kiáltja ki a következő táncost.

Gyakoribb azonban, hogy néhány forduló után „Eladó a menyasszony!” kiáltással megnyitja az általános részvételt.
Tánc előtt a jelentkezők a násznagyok asztalán álló tányérba, kosárba, rostába (ezért nevezik rostatáncnak is)
dobják a tánc „váltságdíját” jelentő pénzösszeget, ill. az asztalra helyezik ajándékaikat. Adományukat esetleg
a tánc alatt is kézben tartják, felmutatják vagy a ruhaneműt a menyasszony vállára terítik, felajánlásukat pedig
a vőfély kikiáltja, pl.: „Egy borjúért táncol a menyasszony!” Jelentős mozzanata a menyasszonytáncnak, hogy a
menyasszony a vőlegény hozzátartozóival táncol, akik ezzel mintegy kifejezik, hogy a családba befogadták.

A lakodalmi illendőséghez szorosan hozzátartozik, hogy a menyasszonytáncban mindenkinek részt kell vennie.
(Ezért előfordul, hogy az idősebbek ülve, a menyasszonynak kezet adva „táncolnak”.) A sort a vőlegény zárja,
aki vagy a legnagyobb összeget teszi le, vagy ellenkezőleg: szimbolikus megváltást, krajcárt, cipót, almát stb.
Mivel századunkban a már nem szokásos, gyakran a menyasszonytánc végeztével veszik le a menyasszonyi koszorút,
s az utolsó táncos, a vőlegény kiragadja a menyasszonyt a tánchelyről, miközben a násznép bő gyermekáldást kíván.
– Maga a tánc friss csárdás, minden vendég számára csak néhány forduló. Kísérőzenéjében régi szertartásos dalok
éppúgy előfordulnak, mint újabb, műzenei eredetű gyors csárdások. Egyes vidékeken a menyasszonytánc összefonódott
a gyertyás tánc és a párnás tánc különböző változataival, több helyen pedig részlegesen tánc nélküli formáját is
ismerik: a soron következő táncos éppen azért fizet, hogy a zene alatt pihenhessen a menyasszony.

(Vőfély:
„Tíz forintért ül a menyasszony!”) Ha nagy a násznép, gyakran több szakaszban bonyolítják le a táncot, s ilyenkor
a szünetben a menyasszonyt át is öltöztetik új állapotához illő menyecskeruhába (napjainkban piros-fehér babos ruha
és fejkendő). Több helyen ismert a vőlegénytánc is: a menyasszonnyal egyidejűleg a násznép a vőlegényt is megtáncoltatja.
Néhol a szertartásos menyasszonytánc után a tánc parodisztikus formája is feltűnik, ilyenkor férfi öltözik be „maskarás
menyasszonynak”, s különböző vaskos jelenetekre is sor kerül. – A menyasszonytáncnak a mai falusi lakodalomban növekvő
jelentősége van, minthogy ennek keretében a lakodalom költségeinek jelentős része visszatérül, és a vendégek számára
reprezentációs lehetőséget nyújt. A menyasszonytánc jelenlegi gyakorlatában a gazdasági funkció dominál: a tánccal
összegyűjtött pénz az ifjú pár életének megalapozását szolgálja. Az egyéb lakodalmi szokáselemek (kikérés, kontyolás
stb.) fokozatos elmaradása miatt azonban a tánc a jelenlegi lakodalmi rítus csúcspontja lett, s így számos más
– búcsúztató, avató, befogadó – szertartásfunkciót is teljesít.

A hozzákapcsolódó szokáselemek, különböző szimbolikus
mozzanatok ugyanakkor visszautalnak a monogámia kialakulásának korai szakaszára is: számos jel alapján a
menyasszonytáncban a jus primae noctis kollektív gyakorlatát, ill. ennek jelképessé átformálódott csökevényét
is felismerhetjük.